Nemet a drogra

A jövő nemzedéke címmel szakmai programot rendezett az Emberbarát Alapítvány június 26-án a Kőbányai Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal és a Bárka Humánszolgáltató Központtal együttműködésben, a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából. 

A programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális Gyermekvédelmi Főigazgatósága támogatta. Weeber Tibor alpolgármester köszöntötte a szakmai nap résztvevőit, a szakembereket és az alapítvány ellátottjait.


Beszédében hangsúlyozta, hogy napjainkban komoly veszélyben vannak a családok, a fiatalok, és sajnos számos civil szervezet, sőt parlamenti párt is van, mely liberalizálná, engedélyezné a drogfogyasztást, miközben fontos a családok és a társadalom felelőssége is abban, hogy a fiatalok ne nyúljanak a drogokhoz. Az alpolgármester beszédét követően szakmai előadásokkal folytatódott a program, melyben többek között dr. Funk Sándor addiktológus tartott beszédet.