Kőbánya idén is megrendezte a Mobilitási Hetet

A Kőbányai Önkormányzat 2017-ben is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjához. Az egyhetes rendezvénysorozat szeptember 16-a és 22-e között zajlott. A nemzetközi programhoz csatlakozva Kőbánya az idén a korábbiaknál is színesebb programokkal várta a kerületi családokat, óvodásokat, diákokat.

A bő egy hét alatt 1415-en vettek részt a Mobilitási Hét programjain. A kőbányai program megnyitásaként kerékpártúra indult szeptember 16-án Mogyoródra, a Szent László szoborhoz. Bringás reggelit három helyszínen kínált az önkormányzat szeptember 21-én reggel 7 és 9 óra között. A bringás reggeli a rossz időjárás ellenére is vonzott kerékpárosokat, szám szerint 70-et, akik a szakadó esőben is kerékpárra szálltak és örömmel fogadták el a zsíros kenyeret, üdítőt.


Az Autómentes Nap szeptember 22-én, pénteken zajlott. A KÖSZI elől indultak a kerékpáros diákok a Sportligetbe. 415 kőbányai gyermeket sikerült megmozgatnia a szervezőknek, a kissé hűvös péntek reggelen. A bringákra pattant diákok ügyességi versenyeken vettek részt a Sportligeten, ahol Radványi Gábor alpolgármester adott át díjakat a legjobban teljesítőknek. Délután családi program várta az érdeklődőket az Óhegy parkban.