Erasmus+ Napok a Kroó AMI szervezésében

2018. június 8–14. között került megrendezésre Budapesten a bolgár, lengyel és magyar zeneművészeti intézmények együttműködésén alapuló rendezvénysorozat. 

Partneriskolák:

Közel másfél évnyi előkészítés előzte meg az Erasmus+ Napok létrejöttét. A projekt címe kifejezi közös művészetoktatási céljukat: „Az oktatás és szakmai karrier jövőjének bemutatása európai országok nemzeti zenéjének perspektívájából”.

A koncerteken elhangzottak vonós, fúvós, énekes szóló- és kamaradarabok, népzene, illetve népzenei ihletettségű bolgár, lengyel és magyar művek, ifjú művészek előadásában. Az események hangfelvételeit a Vakok és Gyengénlátók Intézete Technikumának tanulói és tanárai rögzítették Paweł Kostuj hangmérnök vezetésével.

Június 9-én, szombaton a rendezvénysorozat nyitóhangversenyén a három ország résztvevői adtak saját nemzetük repertoárjából közös koncertet a Kroó AMI Dísztermében. 

Műsor:

Június 10-én, vasárnap a bolgár és lengyel vendégek fővárosunk nevezetességeivel ismerkedtek. Délután a Bolgár Kulturális Intézetben adtak hangversenyt a bolgár diákok Zlatina Panteleeva igazgatónő vezetésével. Elhangzottak: J. S. Bach, Ivan Ivanov, Iliya Draganov, Marin Goleminov, Petar Hristoskov, Nedyalka Simeonova, Pancho Vladigerov, ifj. Rumen Boyadzhiev művei. A koncertet Olga Popova, a Bolgár Kulturális Intézet igazgatónője nyitotta meg, majd a hangverseny végén ünnepélyes keretek között a Bolgár Köztársaság Kulturális Minisztériuma éves díjainak ünnepélyes átadására is sor került. A kitüntetettek: dr. Nikolaeva Mária, orvos, a Miskolci Bolgár Önkormányzat volt elnöke, Mazsaroff Miklós, bolgár származású magyar festőművész özvegye, aki a férjéről elnevezve díjat alapított, és évente 100 000 Ft-ot adományoz egy-egy fiatal és tehetséges, Miskolcon vagy környékén élő vagy tanuló művésznek, valamint biztosítja a városi galériában megszervezendő önálló kiállítását. A másik díjazott: dr. Farkas Baráthi Mónika, a Szegedi Tudományegyetem Szláv Intézetének tanszékvezető-helyettese, bolgár nyelv és irodalom tanár, műfordító, a Szegedi Tudományegyetem által kétévente megrendezett nemzetközi szlavisztikai konferencia főszervezője, a bolgár szakos diákok Erasmus-referense.

Június 11-én, hétfőn délelőtt „A népzene Magyarországon“ címmel tartottak interaktív előadást a Kroó AMI népzene tanszakának tanárai az intézmény Dísztermében. 13 népi hangszert mutattak be néptáncos közreműködőkkel, Babcsán Bence művésztanár vezetésével. Ismertették a fonográf jelentőségét, majd a nagy népzenegyűjtők: Vikár Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságát méltatták. A népzenemozgalom Magyarországon több évtizeden keresztül tartotta életben a magyar népzene értékes kincseit. Az előadás első perceiben megszólalt a teljes zenekar, majd bemutatták – a régebbi korok népzenei hagyományaihoz híven –, miként szolgáltatott zenét egy zenész vagy kisebb apparátusú hangszeregyüttes. A régebbi, archaikus zenei megszólalástól az újabb, klasszikus zenei hatásokat is magába építő hangzásvilágig ismertették meg a közönséggel a magyar népzene jellegzetes megszólalásmódjait. Elhangzottak széki, szatmári, délszláv (alsószentmártoni, dusnoki), sárközi, gyimesi (új stílusú dallamok), mezőpaniti, palóc, kalotaszegi népi dallamok, a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes táncosai pedig bemutatták különböző népi viseletekben a forgatós, csárdás, vasvári verbunk, legényes, hajnali, román, csárdás, szapora táncokat. Párhuzamot vontak a komolyzene jellemzőivel, miszerint a magyar népzene sajátossága, hogy úgynevezett táncrendekből épül fel. Ez a klasszikus zenéből ismert tételekhez hasonlítható, minden résznek külön tempója van, melyekhez külön tánc párosul. Előadásuk zárószámában erdélyi kalotaszegi táncokat mutattak be, ahol jól megfigyelhető a különböző tételek váltakozása: férfitánc (verbunk), lassú hajnali, aszimmetrikus lüktetésű invertita, csárdás, és a gyors tempójú szapora. Közreműködtek: Babcsán Bence – klarinét és tárogató, Bolyki Sára – ének, Bumenschein Alinka – brácsa, Dénes Ábel – bőgő és ütősgardon, Horváth Tamás – tánc, Kiss Anna – tánc, Koller Dániel – tambura, Kuttner Fruzsina – citera és tekerőlant, Nyéky Emese – népi furulya, Nyéky Miklós – zongora, Pozsonyi Dávid – tambura, Réti Benedek – harmonika, Solymosi Vince – cimbalom, Varga Veronika – tamburabőgő.

Június 12-én, kedden délelőtt az Erasmus+ program diákjai látogatást tettek a Bartók Emlékházban, ahol az argentin nagykövet úr és vendégei előtt is szerepeltek. Minikoncert keretében elhangzottak bolgár szerzők művei, lengyel népi dallamok feldolgozása, valamint Sugár Rezső Triószerenádjának 3. tétele és Járdányi Pál Quartettinójának 3. tétele ifjú lengyel muzsikusok előadásában. Délután a világhírű Kodály-módszerrel kapcsolatban anyanyelvükön hallhattak előadást Gráf Zsuzsanna, zeneakadémiai professzor vezetésével. Az előadás folyamán a Kodály-módszer jelentősége mellett a szolmizálás segítségével elsajátítottak többszólamú kórusműveket, többek között Georg Friedrich Händel és Benjamin Britten műveit. A rögtönzött szolfézsórán bemutatást nyert, hogy a hatékony módszer segítségével a barokktól napjaink zenéjéig, valamint bármilyen előjegyzés, akár egy-egy nehéz hangnem, pl. Desz-dúr esetén is könnyedén olvasható a kotta, és a legnagyobb természetességgel szólaltatható meg egy nehezebbnek tűnő klasszikus dallam is. 

Kodály Zoltán személyéről és munkásságáról az Erasmus+ program keretén belül még több ismeretet szereztek június 13-án délelőtt a Kodály Múzeum kiállítását és dokumentumfilmet megtekintve, ami sokat jelentett az esti közös produkció, a Háry-szvit négy tételének előadása szempontjából is. 

A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ Színháztermében megtartott gálahangversenyen elhangzott a három nemzet himnusza, népi zenei ihletettségű barokk művek, Marin Goleminovés ifj. Rumen Boyadzhiev darabjai, valamint négy tétel Kodály Zoltán: Háry-szvit című művéből:

II. Bécsi harangjáték 

III. Dal 

V. Intermezzo 

VI. A császári udvar bevonulása 

Előadta a 3 nemzet Erasmus+ Szimfonikus Zenekara. Közreműködtek a Kroó AMI és a Bronisław Rutkowski Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanárai: Füzesséryné Dudás Eszter, Gajda Kornélia, Mindszenti Annamária – hegedű; Błażej Michna – brácsa; Gere Júlia, Kührner Krisztina – gordonka, Fánczi Gábor – nagybőgő; Nemes Réka – fuvola; Pintér László Zsolt – oboa; Héja László – klarinét, Wehner Márton – fagott, Bakó Gergely – trombita; Bodor Krisztián – kürt, Kovács Bernadett, Taraszova Krisztina – zongora. Vezényelt: Füzesséry Attila.

A koncerten köszöntőt mondott dr. Széll Rita intézményvezető asszony. Nagy sikerrel zárult a budapesti programsorozat, az Erasmus+ Napokra 16 vendég érkezett Bulgáriából, 24 vendég Lengyelországból, a Kroó AMI képviseletében pedig 120 fő vett részt. Együttműködő partnerek: Bolgár Kulturális Intézet, Lengyel Intézet. Az Erasmus+ program magyarországi vezetője Füzesséryné Dudás Eszter brácsaművész–tanár, mesterpedagógus, kamarazene tanszakvezető és zenekarvezető. A programok folytatódnak Burgaszban és Krakkóban. Nemzetközi programvezető, koordinátor: Grzegorz Łobodziński, zongoraművész–tanár (Krakkó, Lengyelország). Az Erasmus+ projekt időtartama: 25 hónap, 2017. október 1 – 2019. október 31. között.