Közlekedési kisokost kap minden 4-5. osztályos

Mintegy 200 ezer kisdiákhoz jut el a következő hetekben a közlekedés biztonságát segítő Közlekedő kisokos. A kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola diákjai szerdán vehették kézbe a hiánypótló munkafüzetet.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kezdeményezésére hamarosan minden általános iskola 4-5. osztályos tanulója kézhez kapja azt a hiánypótló munkafüzetet, mely összefoglalja és gyakoroltatja a gyalogos, illetve a kerékpáros közlekedés alapvető szabályait. A munkafüzet szemléletformáló módon segíti hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy tudatos közlekedőkké váljanak, és ezáltal javuljon a közlekedési kultúra hazánkban.

A gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedés szabályaival megismertető kiadványt joggal lehetne kőbányainak tekinteni, hiszen a Kőbányai Torna Klub gondozásában, közreműködésével született meg az alapötlet, amelyből a munkafüzet és tanári segédlet létrejött -– fogalmazott D. Kovács Róbert Antal polgármester, aki azzal folytatta, hogy a kerületi önkormányzat más eszközökkel is segíti a biztonságos közlekedés elsajátítását, ilyen például az Óhegy parkban lévő KRESZ-park, ahol játékos körülmények között ismerkedhetnek a gyerekek a szabályokkal, illetve Kőbányán az óvódapedagógusok számára is indítanak kapcsolódó tanfolyamot.

Nemcsak az iskolában, de otthon, a szüleitekkel, testvéreitekkel is forgassátok és tanulmányozzátok a munkafüzetet, hogy igazán biztonságosan és bölcsen tudjatok közlekedni most és felnőtt korotokban is – tanácsolta a kisdiákoknak Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A Nemzeti Alaptantervben eddig is szerepelt a közlekedési alapismeretek oktatása, de ez hézagosan valósult meg – mondta el a Rádió Orientnek Révész Máriusz, hozzátéve, hogy igazán komoly háttéranyag nem állt rendelkezésre a pedagógusoknak. Ezen kívántak változtatni – folytatta -, hiszen egy 12 éves gyerek már biciklizhet az utcán önállóan, ugyanakkor nem biztos, hogy ismeri a közlekedési szabályokat. Külföldi példákat említve elmondta, Németországban, Franciaországban, Ausztriában ez működik, sőt kisebb vizsgát is tesznek a gyerekek. A munkafüzet létrehozásában a Magyar Kerékpárosklubtól a Közlekedéstudományi Intézeten át az Országos Balesetmegelőzési Bizottságig sok szervezet vett részt, s az eredmény a világ bármely országában megállná a helyét. A munkafüzethez tanári kézikönyv is készült, melyet hamarosan szintén eljuttatnak a pedagógusokhoz. Beszélt arról is, hogy a kőbányai helyszín azért is fontos, mert a könyv szerzői a városrészhez kötődnek. Kiemelte: szándékuk szerint a jövőben a negyedik osztályos gyerekek már a tankönyvcsomag részeként megkapnák a Közlekedő Kisokost. Az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kérdésre válaszolva közölte: Budapesten az elkövetkező években 12 milliárd forint áll rendelkezésre kerékpárutak építésére.

A kerületben a Kőbánya Bringa program keretében „BringaAkadémia” akkreditált pedagógusképzés is zajlik az önkormányzat támogatásával. Célja, hogy a kerékpáros közlekedésbiztonsági ismereteket felkészült oktatók adhassák át a diákoknak a Közlekedő Kisokos segítségével. A Szervátiusz iskola diákjainak D. Kovács Róbert Antal polgármester, Révész Máriusz kormánybiztos, Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia projektvezetője, a kiadvány társszerzője, valamint a kerületi rendőrkapitányság munkatársai adták át munkafüzeteket.

Forrás: OrientPress Hírügynökség