Zila János

Kőbánya kiváló vendéglátója díj

Zila János 1949-ben született Kőbányán, igazi vendéglátós családba. Édesapja hentes, édesanyja és öccse cukrász. Ő maga szakács képesítést szerzett. A családi tradíciót máig őrzik, gyermekei is a családi vállalkozásban tevékenykednek.

 

Zila János üzletét 1977-ben nyitotta meg kerületünkben, a Gergely utcában. Az első időben pecsenyesütőként, kifőzdeként működő vállalkozás már akkor az itt élők kedvelt helye volt. A szívélyes, gyors kiszolgálás, a házias, finom ízek idecsalogatták a környéken lakókat, és az itt dolgozókat egyaránt. Az évek múlásával a kisvállalkozó a nyereség visszaforgatásával fejlesztette családi vállalkozását. Vendéglője 2004.-ben nyerte el mostani formáját.

 

Az átalakítások során Zila János mindvégig szem előtt tartotta a régi Kőbánya hangulatos kisvendéglőinek világát. Mind berendezésében, mind a falakat díszítő, a kőbányai múltat idéző fotókkal visszarepít a 20-30-as évek világába, amikor a vendéglők társadalmi események, asztaltársasági vacsorák színhelyéül is szolgáltak. A tulajdonos a mai napig törekszik arra, hogy színteret adjon fiatal művészeknek, többször tartottak előadói estet ebben a hangulatos közegben a kerület fiatal költői, írói a vendégek nagy örömére.

 

A bensőséges hangulatú vendéglő kiváló színtere családi, baráti összejöveteleknek, de akár munkaebéd, -vacsora szervezésére is. Mind a tulajdonos, mind az itt dolgozók elsődleges szempontja a vendégek maximális, maradéktalan kiszolgálása, mindenki megelégedettségének elérése. Zila János kedves, figyelmes vendéglátó, szívesen beszélget a hozzá betérőkkel. Sok visszajáró vendéget barátként üdvözöl.

 

Aktívan vállal részt a kerület közéletében is. Többször szponzorált kerületi kulturális rendezvényt, segíti a fiatal művészek szárnybontogatását. Célja a folyamatos megújulás, ez mind a vendéglőn, mind annak étlapján nyomon követhető. A mai napig a nyereségét az étterem jobbítására, fejlesztésére visszaforgatja. Mentalitása, vendéglátói tevékenysége, vállalkozói magatartása példaértékű lehet mindenki részére. Közvetlensége, barátságos, nyitott személyisége záloga annak, hogy a vendéglőjébe betérők otthon érezzék magukat.

 

Zila János részére Kőbánya közéletében való tevékeny részvételéért, a fiatal művészek részére nyújtott segítségadásáért, a kisvállalkozók részére példát mutató tevékenységéért, Kőbánya múltjának megőrzéséért, valamint a kerületi lakosok és az idelátogatók számára nyújtott szolgáltatásáért Budapest Főváros Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 1237/2010.(V.20.) számú határozatában