Lám Béláné

Kőbánya kiváló pedagógusa díj

Lám Béláné Dorogon született 1947-ben. Matematika-fizika szakos tanári diplomáját az Egri Tanárképző Főiskolán kapta kézhez 1970-ben. Ugyanebben az évben kezdett dolgozni kerületünkben az akkor Kovács László Általános Iskolában. Ezt követően került a Sibrik Miklós úti iskolába, ahol szakszervezeti feladatokat is vállalt, majd 1983-tól az igazgató helyettesi teendőket is ellátta. Ugyanitt vezette a reál munkaközösséget, valamint a felső tagozatot is. Minisztériumi dicséretben részesült 1988-ban.

 

Jelenlegi munkahelyén, a Kada Mihály Általános Iskolában 1988. augusztusától dolgozik. Igazgatóhelyettesként működött két évig, majd 1990-től öt éven keresztül igazgatta az iskolát. A vezetői ciklust követően is itt maradt. Szívesen vállal osztályfőnökséget, osztályai tanulóit folyamatosan segíti, vezeti, és a továbbtanulásban is legjobb tudása szerint támogatja őket.

 

Kiemelkedő szakmai tudással rendelkezik, rendkívüli teherbírása a kerületi iskolákban közismert. Felkészültség, céltudatosság, tervszerűség jellemzi. Kiváló munkájának gyümölcse, hogy az általa felkészített tanulók igen sok tanulmányi versenyen vesznek részt kerületi, budapesti szinten egyaránt. Különös figyelmet fordít a felzárkóztatásra, a képességfejlesztésre.

 

Szívén viseli a nehézsorsú, problémás körülmények között élő gyermekek sorsát. Érdekükben szabadidejét sem sajnálva tesz. Sokat van együtt tanítványaival, nyílt, őszinte légkört teremtve maga körül. Rendszeresen jár családlátogatásra, így bepillantást nyer a gyermekek otthoni életébe is, és ezt az ismeretet használva még hatékonyabb pedagógusi munkát végez. A gyermekek, a szülők szeretik, bizalommal fordulnak hozzá gondjukkal, bánatukkal, és nem utolsósorban örömükkel is, hisz tudják, hogy Orsi néni bármikor a rendelkezésükre áll.

 

Szakmai tudásával, kiváló pedagógiai munkájával segíti az iskola és munkatársai tevékenységét is. Aktív közreműködése, rendszeres önképzése, továbbképzéseken való részvétele, az ott megszerzett ismeretek azonnali, a napi munkába ágyazása példaként szolgál munkatársai előtt. A kerülethez, Kőbányához való ragaszkodása megnyilvánul minden tettében, és ezt a szeretetet igyekszik átadni diákjainak is.

 

Lám Béláné kiemelkedő színvonalon végzett szakmai teljesítménye, értékteremtő, érték-közvetítő tevékenysége, a kollegáival, a szülőkkel és tanítványaival kialakított nyitott, bizalmas kapcsolata elismeréseként Budapest Főváros Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 1243/2010.(V.20.) számú határozatával "KŐBÁNYA KIVÁLÓ PEDAGÓGUSA" elismerő címben részesítette.