Mezei Ferenc

Kőbánya Kiváló Iparosa

1954-ben, Kőbányán született. A Kada utcába járt általános iskolába, ezt követően a csepeli Kossuth Lajos Gépipari Technikumban szerzett oklevelet 1972-ben. Első munkahelye a Gyömrői úti Vegyipari Gépgyár volt, itt szerkesztő technikusként dolgozott. Ezt követően 1975-től 1980-ig a Richterben, majd 1983-ig az Épületkerámia Gyárban tevékenykedett művezetőként. Itt szeretett bele az alkotó, kétkezi munkába. Önálló vállalkozását 1986-ban kezdte meg, és ekkor csatlakozott a kisiparosok táborához. Első, 40 m2-es műhelye a családi ház volt, ahol élt. Itt kéziszerszámokkal dolgozott, eleinte épületlakatos munkákat vállalt, lépcső és erkélykorlátokat készített. 1992-ben már három munkatárssal dolgozott, és folyamatosan fejlesztette vállalkozását, így már bolti állványokat, balkonláda tartókat, más használati tárgyakat is készítettek. Nevéhez fűződik a sokak által kedvelt, a Margitszigeten is kipróbálható családi kerékpár gyártása is. 1998-ban komoly fejlesztésre szánta el magát, az addig megspórolt pénze és hitel segítségével megvásárolta és felújította a Schuller Írószergyár egyik, 800 m2-es gyárépületét, majd modern gépek, felszerelések beszerzését követően bonyolultabb munkák elvégzését vállalta csapatával. Megrendelőitöbbek közötta CBA áruházlánc, MOL, Saturn. Ma már húsz munkatársat foglalkoztat, akiknek többsége kőbányai lakos.

Mezei Ferenc életútja, kitartó, szorgalmas munkavégzése, rendezett családi élete követendő példa mindenki számára, így részére a Képviselő-testület „Kőbánya Kiváló Iparosa” elismerő címet adományozott.