Dr. Farkas Imre

Kőbánya Kiváló Orvosa

1936. július 9-én született Budapesten. Az általános iskola elvégzését követően a József Attila Gimnáziumban érettségizett 1955-ben, ezt követően felvételt nyert a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre, ahol 1961-ben végzett. Ebben az évben költözött Kőbányára, azóta is itt él feleségével. A MÁV Kórházban dolgozott 1963-tól nyugdíjazásáig, ahol 1987-től osztályvezető főorvosként tevékenykedett. A baleseti sebész szakvizsgát 1964-ben tette le. Adjunktusi munkáját követően főorvossá nevezték ki 1976-ban, majd 1987-től nyugdíjazásáig osztályvezető főorvosként tevékenykedett. Specialitása a kézsebészet volt, de csípőprotézis beültetés, combnyaktörés kezelése, és különböző vállműtétek ellátását is magas szinten végezte.  Nagy és bonyolult műtétek elvégzéséhez többször hívták vidéki kórházak is, ahol ugyanazzal a lelkesedéssel, precizitással, a betegért mindent megtéve látta el feladatát. Nyugdíjazását követően 2004 óta a Bajcsy Zsilinszky Kórház rendelőintézeteiben dolgozik a mai napig is. Folyamatosan figyelemmel kísérte a sebészeti eljárások fejlődését, a technikai újításokat, ezeket beépítette mindennapi munkájába, és a tanult eljárásokat megosztotta munkatársaival, ezzel is a kórházba került betegek ellátását tette teljesebbé. Több orvoskonferencián tartott előadásokat, a hallgatóság legnagyobb örömére. 51 éve él Kőbányán, és nyolc éve dolgozik sebészként a Bajcsy Kórház rendelőintézeteiben. Betegeiben nem csak a megoldandó feladatot, hanem az embert is látja. Megbecsült, elismert orvos. Hivatástudata, valamint a betegek és munkája iránti elkötelezettsége példaértékű.

Dr. Farkas Imre több évtizedes odaadó gyógyító tevékenységéért, a betegek iránt tanúsított   elkötelezettségéért, magas színvonalú orvosi munkájáért „Kőbánya Kiváló Orvosa” elismerésben részesült.