Major Zoltán

Kőbánya Kiváló Edzője

Major Zoltán Kőbányán született 1959. február 15-én. Szüleivel, nagyszüleivel itt élt hat éves koráig. Budapesten érettségizett 1977-ben. A Központi Sportiskolában úszott Széchy Tamás irányításával öt éven keresztül, majd 11 éves korában visszatért kerületünkbe sportolni.

Egész életét a sport határozta meg. A Budapesti Spartacus színeiben vízilabdázott 35 éves koráig. Itt 1988-ban a Magyar Kupa győztes csapatának tagjaként a Kupagyőztesek Európai Kupájában ezüstérmet szerzett csapatával. Ezt követően 1993-ig Olaszországban folytatta sport pályafutását. Edzői oklevelét a Testnevelési Főiskolán szerezte meg úszó és vízilabda sportágakban.

Kerületünkben 1993. óta dolgozik a Sportliget Vízilabda Sportegyesületben. Az itt eltöltött játékos évei után edzőként segítette az idejáró sportolókat. Kőbányai tevékenysége nem merült ki az edzői feladatokkal, 1998-ban megalakította a Stílus Kőbányai Úszóiskola és Sport Egyesületet. Így két egyesületben látta el a vezetőedzői feladatokat. 

Sportvezetői tevékenysége során egyszerű kőbányai srácokból nagybetűs csapatot hozott létre, akik előbb az ifi első osztályba, majd a felnőtt országos bajnokság ezüst érméig jutottak. A versenysporton túl nagy figyelmet fordított a szabadidős sportra is. A Stílus SE-ben gyermekek százait tanította meg úszni, vízilabdázni, megszerette velük a vizet, az uszoda levegőjét, a sportot, az egészséges életmódot. A 13 éve működő egyesületben gondot fordított arra, hogy a nehéz körülmények között élő gyermekek se maradjanak ki a sportolás örömeiből. A fogyatékkal élők, sérültek is megtalálják az egyesületben a sportolási lehetőséget mind az amatőr, mind a versenyszakosztályon belül is.

Edzői, sportvezetői tevékenységét betegségéig kitartó gondossággal, áldozatkész pontossággal, a nála sportolók mindenkori érdekét szem előtt tartva végezte. Ez év februárjában hosszú, súlyos, méltósággal viselt betegség után elhunyt.

Major Zoltán részére példamutató sportolói, sportvezetői tevékenysége, a sport iránti elkötelezettsége, a gyermekek, rászorulók, fogyatékkal élők számára nyújtott elévülhetetlen érdemei elismeréseként Budapest Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete 460/2011. (V. 19.) számú határozatával KŐBÁNYA KIVÁLÓ EDZŐJEposztumusz kitüntető címet adományozott.