Ágnecz Tiborné

Kíváló Technikai Munkatárs

Született 1958. március 23-án Budapesten. Általános iskoláját követően Vendéglátóipari Szakközép és Szakmunkásiskolába járt, ahol szakácsnői végzettséget szerzett. A mendei Központi Konyhán állt munkába, ezt követően egy budapesti vállalat konyháján, majd az I. Gyermekklinikán foglalkozott normál és speciális étkeztetéssel. 2009 óta, megszakítás nélkül dolgozik a Kőbányai Apró Csodák Bölcsődében. Mindennapi tevékenységét felelősségtudat, lelkiismeretesség jellemzi. Folyamatos önképzéssel törekedett minél jobb, szakmailag minél magasabb színvonalú munkavégzésre. Oroszlánrészt vállalt a reformétkezés színvonalasabbá tételében. Kiemelt célként kezelte a normál étkezés változatossá, egészségessé tételét is. Célja, hogy a gyermekek időben, megfelelő mennyiségű és finom ételt kapjanak. Bár az általa működtetett konyha folyamatos létszámhiánnyal küszködött, ez az ellátás színvonalán sosem érződött. Emberi magatartása, becsületessége, pontossága, empátiája, családcentrikussága a közösség megbecsült tagjává tette. Törekvése – a gyermekélelmezés egészségessé, változatossá tétele – a mindennapokban megvalósul mind a szülők, mind a gyermekek legnagyobb megelégedésére. Kőbányán végzett 15 éves kiváló szakmaisággal végzett munkát követően ez évben nyugállományba vonul.

Ágnecz Tiborné részére a kerületben, a kisgyermekek ellátása területén végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 279/2014. (IV. 17.) KÖKT határozatával Kiváló Technikai Munkatárs elismerést adományozott.