Hegyes Lászlóné

Sajó Sándor-díj

Született: 1953. január 21-én, Kaposvárott. Középiskolai tanulmányait követően képesítés nélküli pedagógusként kezdett dolgozni egy XX. kerületi általános iskolában. Munka mellett elvégezte az ELTE tanítóképző szakát 1981-ben, majd 1984-ben történelem szakos tanári diplomát is szerzett. Végzett pedagógusként dolgozott első iskolájában, annak megszűnéséig. Ezt követően 1997 és 2002 között a XIX. kerületben tevékenykedett, majd 2002-től tagja a Kőbányai Szervátiusz Jenő Általános Iskola munkatársi közösségének. Kiváló szakmai felkészültségű pedagógus, aki áldozatos munkával, lelkiismeretesen, kiváló szakmai felkészültséggel végzi mindennapi teendőit. Eredményes és szemléletalakító munkáját a kerületi, valamint budapesti tanulmányi versenyeken elért kimagasló eredmények mutatják. Osztályfőnökként közösségformáló munkájával, emberségével segíti a gyermekek, családok harmonikus életét. Nagyszerű szervező, kimagasló szakmai tudása nem csak az iskola, hanem a kerületi történelem oktatás eredményességéhez is jelentősen hozzájárult. Kiváló a kapcsolata a gyermekekkel, a szülőkkel. Vezetőként és munkatársként is bizalommal fordulhatnak felé kollégái. Példaértékű munkát végző vezető, munkatárs és tanár.

Hegyes Lászlóné részére a kerületi oktatásügyben végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 267/2014. (IV. 17.) KÖKT határozatával Sajó Sándor-díj elismerést adományozott.