Grófné Váradi Anna

Sajó Sándor-díj

Született 1954. augusztus 23-án Jihlavában. Általános és középiskolai tanulmányait követően 1981-ben szlovák-történelem szakos diplomát, 1985-ben magyar szakos diplomát és 2006-ban gyógypedagógusi diplomát szerzett. 1978-ban került a Sibrik Miklós Általános Iskolába napközis nevelőként. Itt 1981-től történelmet oktatott. Volt osztályfőnök és diák-önkormányzati vezető is. Az iskola megszüntetését követően került az akkori Széchenyi István Általános Iskolába, ahol az ott működő gyors- és gépíró szakiskolában is tanított. Azóta is a Kőbányai Széchényi István Általános Iskola oszlopos tagja. 2009-ben igazgatóhelyettesi felkérést kapott, így a felső tagozat irányításával kibővült a feladatköre. Tevékenységével mind az iskola vezetése, mind a munkatársi közösség elégedett volt. Sokat tett az iskolai rend megszilárdításáért, a fiatal munkatársak beilleszkedéséért, a fejlesztőpedagógiai elvek elterjesztéséért. Fontosnak tartja a tehetséggondozást, az egyéni fejlesztést, használja a zenei és drámapedagógiai módszereket is a mindennapokban. Kiváló a kapcsolata munkatársaival, akik bizalommal fordulnak felé. Mind a gyermekek, mind a szülők megbízható, következetes pedagógusnak tartják. Pedagógusi, vezetői munkája példaértékű az iskolában és kerület-szerte egyaránt, megbecsült tagja a kerületi pedagógusok közösségének.

Grófné Váradi Anna részére a kerületi oktatásügyben végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 269/2014. (IV. 17.) KÖKT határozatával Sajó Sándor-díj elismerést adományozott.