Fazekas Jenőné

Kőbánya Kiváló Közösségépítője

Született 1933. június 9-én Budapesten. Egész élete Kőbányához kötődik. Óvónői végzettségét megszerezve az EVIG óvodájában kezdett el dolgozni, majd a Maglódi útra került. Ezt követően a Gyakorló utcai lakásóvodában nevelte a kicsiket, és a Gépmadár utcai óvoda megnyitásakor vezetőként dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Már óvónőként is elismert polgára volt kerületünknek, hisz szívvel-lélekkel, magas szakmai színvonalon végezte munkáját. Nyugállományba vonulását követően aktív szerepet vállalt a katolikus egyházközségben. Itt vezeti több mint tíz éve a Szent Anna és Joachim Nyugdíjas Klubot, a tagok legnagyobb megelégedésére. Erejét, szabadidejét nem kímélve szervezi a Klub életét, ismeri a nyugdíjasok gondjait, problémáit. Odafigyel a napi problémákra, beszélget, lelket önt a hozzáfordulókba. Figyel a közösség új tagjaira is. Nem csak ötleteket ad, hanem azok megvalósításában is tevékeny részt vállal. Kirándulások, utazások szervezése, események rendezése fűződik a nevéhez. Aktív tagja az Idősügyi Tanácsnak, ahol ötleteivel, tanácsaival segíti a hatékony munkát. Még ma is aktív tagja a közösségnek, de családja kérésének engedve ma már kicsit kisebb erőbedobással, kicsit megfontoltabban, lassabban végzi a maga által megszabott feladatokat.

Fazekas Jenőné részére a kőbányai nyugdíjasok érdekében végzett, példamutató közösségi munkája elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 260/2014. (IV. 17.) KÖKT határozatával Kőbánya Kiváló Közösségépítője elismerő címet adományozott.