Egészségünk védelmében

A Havasi Gyopár Alapítvány 2015. április 23-án „Egészségünk védelmében„ című rendezvénysorozata keretében a betegjogi ismeretekről tartott tájékoztató fórumot a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai Könyvtára előadótermében.

A résztvevőket Weeber Tibor alpolgármester úr köszöntötte, majd a témában illetékes Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ részéről dr. Mina András betegjogi képviselő (akinek illetékességi területe többek között Kőbánya is)  beszélt arról, hogy mit is jelent a betegjog a gyakorlatban, milyen jogok illetik meg és milyen kötelességei vannak a betegeknek illetve az egészségügyi dolgozóknak az egészségügyi alap- és szakellátás során, kihez  fordulhat a beteg vagy hozzátartozója panasszal, hol és milyen segítséget kérhet. (szóróanyag megtalálható az Alapítványnál – tel.: 260-6725)

Meghívott vendégünk volt dr. Fejér Tibor háziorvos, önkormányzati képviselő, akitől sok új és hasznos információt tudhattunk meg, tudatosítva, hogy saját egészségünk érdekében. bizony nem csak jogaink, hanem kötelességeink is vannak. A jelenlévők több kérdést intéztek az előadókhoz. A programnak helyet adó könyvtár vezetője, Kaposi Ildikó a résztvevők figyelmébe ajánlotta a szépen felújított könyvtár sokféle szolgáltatását.