Kiss Pál rendőr főtörzsőrmester

Kőbánya Közbiztonságárt elismerő cím

Született 1977. május 17-én Pásztón.

Általános és középiskolai éveit követően Pásztón helyezkedett el mezőgazdasági gépszerelőként. Sorkatonai szolgálata után munkahelye megszűnt, így Kőbányára költözött. 2001 óta él és dolgozik kerületünkben. A szükséges végzettség megszerzését követően először a Fővárosi Fegyintézetnél helyezkedett el, majd 2007-től a BRFK X. kerületi Rendőrkapitányságán vállalt munkát. Körzeti megbízottként tevékenykedett Újhegyen majd a Kertvárosban, és a Gyárdűlő területén. 2014-től a Bűnügyi Alosztály nyomozója. Munkáját mindig kiváló eredménnyel, a lakókörnyezete és munkáltatója megelégedésére végezte. A lakossággal kiépített kapcsolata példamutató, közösségi tevékenysége is kiemelkedő. Részt vesz lakókörnyezete megszépítésében, közbiztonsági tanácsokkal látja el a helyi idős klub látogatóit, szabadidejét nem kímélve járja körbe lakókörnyezetét annak érdekében, hogy az itt élők biztonságban érezzék magukat.

Munkavégzése során kiemelkedően fontosnak tartja a jogszerű intézkedést, és mindent meg tesz annak érdekében, hogy a hosszan elhúzódó, bonyolult ügyek is felderítésre kerüljenek. Kitartóan, kreatívan, magas szakmai színvonalon oldja meg a rábízott ügyeket, felderítési mutatói magasak.

Kiss Pál rendőr főtörzsőrmester részére a kőbányai közbiztonság érdekében végzett kiemelkedő és példamutató tevékenysége elismeréseként Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 167/2015. (IV. 16.) KÖKT határozatával Kőbánya Közbiztonságáért elismerő címet adományozott.