Budapest első Szabadtűzi Lovagrend versenye

Hatalmas sikerrel zárult az első Szent László Napi főzőverseny, azaz a Szabadtűzi Lovagrend első budapesti megmérettetése, amelyre 18 csapat nevezett. 

Az önkormányzat, a Kőrösi Kulturális Központ és a Szabadtűzi Lovagrend szervezésében meghirdetett rendezvényen – Kőbányához híven – sörrel készült leveseket, főételeket és desszerteket várt a zsűri. Tégel Imre Venesz-díjas mesterszakács, a zsűri elnöke, Daniss J. Csaba, mesterszakács, szakoktató, Szűcs György Károly, Schnitta-díjas éttermi mester, szakoktató, Vidákovics László, a Szabadtűzi Lovagrend Főkincstárnoka, valamennyien a Szabadtűzi Lovagrend zsűri jogosultságú tagjai, így nagyon is kritikus és szakszerű ítéletek vártak a résztvevőkre, akik egytől egyig megszállottak és mindig új receptekre vadásznak.

Hogy mi tette különlegessé az ételeket? „Szív és lélek, mert szeretettel főzzük.” „A jó és gondosan megválasztott alapanyagok.” „Nagymamám receptje.” „Mindig keressük az újat úgy, hogy őrizzük és beletesszük a hagyományainkat” – ilyen válaszokat kaptunk a versenyzőktől.

A Szent László tér kis utcája csak úgy csalogatta az illatokkal az embert, ahol a szakácsok olyan lelkesedéssel és átéléssel beszéltek receptjeikről, saját felfedezéseikről, hogy már az beszippantotta az érdeklődőt. Bárány, harcsa, tengeri hal, malac, csirke, liba, marha és disznó, vagyis az alap mellett a söré és a különböző fűszereké volt a főszerep. A kóstolójegyek pillanatok alatt elfogytak, így a szervezők külön lehetőséget adtak, hogy senki se maradhasson le a számtalan módon elkészített lapcsánkákról, ropogós malacfalatokról, izgalmas levesekről, a tejszínes rókagombáról, vagy a sörtésztában, esetleg sörben és különleges fűszerekkel pácolt grillezett csodákról.

„Szigorú szabályok és szakmai zsűri döntött az eredményekről. Amit mindig értékelnek, az az új, a kreatív és a jó megoldások” – mondta Katona Csabáné Krisztina főszervező a verseny után. „Az idei nemcsak azért volt rendkívüli, mert az első budapesti versenyünk, hanem azért is, mert itt egészen különleges tehetségre találtunk. Tara Krisztián most végzett, ízig-vérig szakács, olyan alázattal, tehetséggel és elhivatottsággal áll a szakmához, amiért mindenképpen kiérdemelte, hogy befogadjuk. Most az első évben kormosként lesz a társaság tagja, majd esküt tehet és lovaggá ütik” – beszélt a szervezet szabályairól a főszervező, aki elmondta azt is, hogy ismét sikerült új ízeket találniuk. „A sörrel készült tengeri halleves lenyűgözött mindenkit, de a káposztás húsgombócok, vagy a különféle, különleges lapcsánkák igazán megérték a kóstolást” – tette hozzá.  

 

Az I. Szent László Napi főző verseny díjazottjai:

 

Szabadtűzön főtt levesek         

I.             Vitézek kedvence (Palóc leves)

II.            Magabiztos-Hatékony- Határozott (Savanyú húsgombóc leves)

III.          Jaroslaw  csapata (Bigosz)

              

Pecsenyék, sültek kőbányai sör felhasználásával             Csapatnév

I.             Rob-Chi Chili

II.           DNS Konyha

III.          Magyar Ételek Hagyományőrző Baráti köre

              

Különdíjak        

Szabadtűzi Lovagrend – Tara Krisztián – tagdíját 1 évig állja a Lovagrend

Coca-Cola Hungary – Hosz-tesz

BKIK–Coca-Cola Hungary – Ultravaló pékség

Coca-Cola Hungary – Magyar Királyi Szakácsok

DNS       – Vinkovce

BKIK      – Balánbánya

Dreher – Letovice

              

Szent László Szakácsa Vándorkupa –      Kőbányai Szabadtűzi Lovagok

              

Sütemények   

I.             Máté Laura (Kozák sapka)

II.            Csantavéri hentesek (sörös csokis süti)

III.          Rob-Chi-Chili (tejes pite)

              

Különdíj             

BKIK – Péntek Ilona

Kő-Café –  Bölcskei Sándorné

BKIK – Amatőr Királyi Szakácsok