A Szent István napi ünnepség

István király tetteinek ereje éppen abban rejlett, hogy nélkülözött mindenfajta öncélúságot, sőt ellenkezőleg: biztonságot, hitet, jövőképet adott az országnak – hangsúlyozta ünnepi beszédében Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere. A Magyar Oltár előtti téren, a szabad ég alatt augusztus 19-én megtartott Szent István napi önkormányzati ünnepségen a kerület első embere felidézte István király Imre hercegnek írt intelmeiből azt a ma is aktuális gondolatot, miszerint „tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség”. 

A szent király gondolataihoz kapcsolódtak az ünnepségen részt vevő, kőbányán szolgáló papok és lelkészek szavai. Elsőként Benkóczy Péter evangélikus lelkész szólt arról, hogy augusztus 20-a hála ünnepe, és hogy nem szabad megfeledkezni arról, hogy hazánk, keresztény hitünk és magyarságunk, csodálatos magyar nyelvünk fennmaradása miatt hálát kell adnunk a gondviselő Istennek. Őt Balogh Attila katolikus atya követte, aki rövid imádsággal buzdította az ünneplőket arra, hogy őrizzük meg elődeink emlékét és bennük találjuk meg gyökereinket. Szilágyi Sándor András református lelkész egy Abraham Lincolntól kölcsönzött gondolatra felfűzve azt emelte ki ünnepi prédikációjában, hogy bármilyen sikeresek vagyunk is, bármilyen jólétben élünk is, nem feledkezhetünk meg az Úrról, mert Isten akarata és gondviselő keze nélkül már régen elvesztünk volna. Az ünnepi esemény csúcspontjaként Lukács József katolikus atya egy közös imát követően megszentelte a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyeret.

A program zárásaként a Törekvés Néptáncegyüttes műsorában gyönyörködhetett a közönség. A Táncok Kárpát-medencében című összeállítás körüljárta a történelmi Magyarország összes tájegységét, megjelenítve a kalotaszegi és más erdélyi, a palóc, a dunántúli és szatmári táncokat, Balogh Edina zenekarának kíséretében. A vidám táncokat a moldvai székely eredetű Boldogasszony imádság lélekemelő dallamai zárták.