Bölcsődei szakmai nap Kőbányán

Bölcsődék szakmai napját rendezték meg a Kőbányai Egyesített Bölcsődék, az Újhegyi Közösségi Házban szeptember 27-én.

A rendezvényt Kovács Róbert polgármester nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy Kőbánya számára fontosak a gyermekek, ezért fejlesztik folyamatosan az oktatási, nevelési intézményeket. Kiemelte, hogy a napokban adták át a teljesen felújított Manóvár Bölcsődét és a Rece-fice Óvodát és tervezik, hogy új bölcsődét építenek a kőbányai gyermekek számára. Komoly és igen színvonalas szakmai munka folyik a kerületi bölcsődékben, óvodákban, és ezért köszönet jár minden e területen dolgozónak.
A polgármesteri köszöntő után egy kisfilmet láthattak a szakmai nap résztvevői, melyben bemutatkoztak a kerületi bölcsődék, majd Vekerdy Tamás pszichológus tartott előadást. Az egésznapos rendezvényen számos érdekes szakmai program, előadás várta a szakembereket.