Ismét lesz lépcsőházi kamerapályázat

Családok átmeneti otthonának építéséről és újabb lépcsőházi kamerapályázat kiírásáról döntött novemberi ülésén az önkormányzat képviselő-testülete. 

A képviselők döntése nyomán az önkormányzat tovább bővíti együttműködését a Baptista Szeretetszolgálattal. Ezúttal az önkormányzat a Román utca 6. szám alatti ingatlanát 20 évre térítésmentesen a szeretetszolgálat használatába adja családok átmeneti otthonának megvalósítására. A jelenlegi épületek bontása után két ütemben, döntő részben belügyminisztériumi pályázati forrásból épülhet fel a két korszerű, 40-40 fős átmeneti otthon. A pályázati önrészt – összesen 58 millió forintot – a terület mellett szintén az önkormányzat biztosítja. Az első ütem összköltsége 260, a másodiké 193 millió forint lesz.

A tervek szerint a jövőre induló beruházás 2018 végi befejezését követően Kőbánya ellátási szerződést köt a Baptista Szeretetszolgálattal, amely így befogadást nyer az állami finanszírozási rendszerbe. Az önkormányzat törvényileg előírt ellátási kötelezettségének egy szomszéd kerületben működő szolgáltatón keresztül tesz jelenleg eleget, ezt a feladatot a továbbiakban a szeretetszolgálat látja majd el. Az önkormányzatnak gazdaságosabb a szolgáltatást ellátási szerződés útján biztosítani, mint saját intézményt fenntartani és működtetni.  

A testület másik döntése értelmében ugyancsak térítésmentesen adja át a Mászóka és a Csodapók óvodák számára a Kocsis Sándor Sportközpont Ihász utcai tornatermét a hét meghatározott napjain, a kevésbé kihasznált napközbeni időpontokban. Erre a segítségre addig lesz szükség, amíg nem lesz megfelelő tornaszobájuk a szóban forgó intézményeknek.

A nagy érdeklődés miatt az önkormányzat február 24-i határidővel ismét pályázatot ír ki a lépcsőházi kamerák telepítésére, ezúttal 6 millió forint értékben. Az elmúlt három évben ötször lehetett pályázni vissza nem térintendő támogatásra. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. február 24. Mivel ügyelni kell a követelmények pontos betartására, érdemes a pályázás részleteiről a hivatal illetékes munkatársaitól érdeklődni. 

Újabb előrelépés történt az Újhegyi sétány megújításának folytatásával kapcsolatban. A sétány két végét érintő második és harmadik ütem finanszírozása az első ütemmel azonos módon a TÉR-KÖZ elnevezésű Fővárosi Városrehabilitációs Keret pályázatán keresztül fog történni. A testület most a pályázaton való részvételről döntött.

Szintén a Fővárosi Önkormányzatot érintő döntés az utcák elnevezése. A Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház vezetője, Ókovács Szilveszter főigazgató kezdeményezte, hogy Kőbányán közterület-elnevezéssel állítsanak emléket a főváros zenei életében az 1900-as években meghatározó szerepet betöltő Fricsay családnak. Mint ismeretes: kiemelt beruházásként épül kerületünkben, az Eiffel-csarnokban az Operaház új műhelyháza és próbacentruma. Tarlós István főpolgármester a beruházásra tekintettel szintén indokoltnak tartja, hogy a volt MÁV járműjavító területén lévő utcajellegű, de névtelen közterület a jövőben legyen Fricsay utca. A képviselő-testület támogatta a javaslatot.

 

A KSC mesteredzője a Hírességek Csarnokában

Turi György mesteredzőt, a Kőbánya SC vezető edzőjét köszöntötte Kovács Róbert polgármester a testületi ülés elején, abból az alkalomból, hogy a mesteredzőt a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának tagjává választották. Turi György edzői és sportvezetői munkásságát nemzetközi versenyeken szerzett 63 arany, 50 ezüst és 43 bronzérem, 12 Európa-rekord, 5 rövidpályás világrekord, 10 rövidpályás Európa-rekord, 2 junior világrekord és több mint 250 országos rekord fémjelzi. A mesteredző mellett a Kőbánya SC elnökének, dr. György István kormánymegbízottnak is kijutott a gratulációból annak kapcsán, hogy az általa irányított egyesület úszószakosztálya az ország magasan legeredményesebb műhelye.