Béremelések és adócsökkentések éve jön 2017-ben

2017 a béremelések és az adócsökkentések éve lesz, amelyet a kormány jó gazdálkodása tesz lehetővé. Dr. György István kormánymegbízott elmondta, 2018-ban is ez a tendencia folytatódik, akkorra a minimálbér eléri a 138 ezer, a szakmunkás minimálbér pedig a 180.500 forintot.

A kormány felelős, jó gazdálkodásának köszönhetően a magyar gazdaság és a magyar emberek teljesítménye eredményeként valósul meg a rendszerváltás óta a legjelentősebb minimálbér- és szakmunkás minimálbér-emelés 2017-ben – mondta sajtótájékoztatóján dr. György István, budapesti kormánymegbízott, a Fidesz kőbányai és kispesti választókerületi elnöke. A bérmegállapodás eredményeként jövőre 15%-kal, 127.500 forintra nő a minimálbér, a szakmunkás minimálbér (garantált bérminimum) pedig szintén jelentős mértékben, 25%-kal 161 ezer forintra emelkedik. A kormánymegbízott hozzátette: ezt további béremelések követik, hiszen a minimálbér 2018-tól további 8%-kal 138.000 forintra, a szakmunkás minimálbér pedig 12%-kal 180.500 forintra nő.

A béremelések mellett szintén kiemelt fontosságú gazdasági előrelépést jelentenek a jövő évi adócsökkentések. A kormánymegbízott emlékeztetett, a kormány mindig az adócsökkentés pártján volt, hiszen amióta csökkennek az adók, a magyar gazdaság erősödik, nő a foglalkoztatottság, emelkednek a bérek, és több pénz marad az embereknél. Januártól például minden vállalkozásra egységesen 9% lesz a társasági adó, amely a legalacsonyabb az egész Európai Unióban, ezzel hazánk az egyik legvonzóbb befektetési országgá válik. Duplájára nő a kisvállalkozói adókedvezmény: a KATÁ-t immár havi 1 millió forintos bevételig választhatják a vállalkozások. De csökkennek a munkáltatói járulékok is: jövőre 5 százalékponttal, majd 2018-ban további 2 százalékkal.

A minimálbér 1998 és 2002 között 2,5-szeresére növekedett, és 2010 óta is folyamatosan emelkedik – mutatott rá dr. György István. Összességében tehát elmondható, hogy a jelenlegi kormány négy év alatt is többel növelte a minimálbért, mint azt a 2002-2010 közötti kormányok tették – mondta dr. György István.