Jubileumi Rendvédelmi Napok Kőbányán

A Kőbányai Rendvédelmi Napokat az idén szeptember első hétvégéjén rendezi meg a Kőbányai Önkormányzat. A nagyszabású eseményt 10. alkalommal szervezik meg a kerületben, az Óhegy parkban.

A rendezvénnyel kapcsolatos első munkamegbeszélést április 4-ére hívta össze Kovács Róbert polgármester. A Polgármesteri Hivatalban megjelent valamennyi, a rendvédelmi nap szervezésében és lebonyolításában közreműködő rendvédelmi szervezet képviselője. Az idei alkalom különleges lesz, egyrészt, mert jubileumi, másrészt, mert 2017 Szent László-emlékév is, így a rendezvény ehhez is kapcsolódni fog. A két naposra tervezett rendezvény első napján, szombaton a rendvédelmi dolgozók családjait várják majd a szervezők, a második napon pedig a kőbányai nagyközönséget. Az egyeztetés résztvevőit Radványi Gábor alpolgármester és Tóth Béla nyugalmazott rendőr ezredes, a Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte.