Kőrösi Csoma Sándor emlékezete

Kőrösi Csoma Sándor születésének évfordulóján minden év áprilisában emléknapot rendezünk Kőbányán, ahol út, sétány és művelődési intézmény is viseli a nevét. 

Április 7-én a Kőrösi Kulturális Központban műsorral egybekötött megemlékezést tartottunk, ahol ünnepi köszöntőt mondott Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere. Idén 175 éve annak, hogy minden idők egyik legnagyobb utazója és egyik legkiemelkedőbb tudósa elhunyt – kezdte beszédét a városvezető.

 Minden kőbányai büszkesége, hogy közösen ápoljuk Kőrösi Csoma Sándor emlékét. Kőbányán található a nagy utazó, tudós egyetlen egész alakos köztéri szobra. „Húsz nyelven tudott, egész életét a tanulásnak és a kutatásnak szentelte. A magyarok őshazájának keresésére indult, hogy nemzetünk történelmének egyik homályos pontjára fényt derítsen. Azt akarta bebizonyítani, hogy népünk nem finnugor gyökerekkel bír, hanem a hunokkal rokon és a mai nyugat Kínában élő ujguroktól ered. Ehhez képest feltárta a világ számára akkor még ismeretlen tibeti kultúrát, összeállította az első tibeti-angol szótárt és megalkotta az új tudományágat, a tibetológiát” – fogalmazott Kovács Róbert. Beszédét azzal zárta, hogy büszke arra, hogy bár életét semmi nem kötötte Kőbányához, Kőrösi Csoma Sándor emlékét úgy gondozzák, mintha mindig is ide tartozott volna. Ma már ugyanolyan jelképe a kerületnek, mint Szent László király.

 

A műsort követően a Szent László Általános Iskola kórusa énekelt, majd Kőrösi Csoma Sándor szobránál a Kőbányai Önkormányzat koszorúját dr. Pap Sándor és Radványi Gábor alpolgármesterek helyezték el.