Szakadó esőben 63 csapat versengett az önkormányzati focikupán

Május 7-én, hatvanhárom kispályás csapat részvételével a mátyásföldi Ikarus pályán rendezte meg a PromoSport Kft. a Magyar Önkormányzatok Foci Kupáját, amely a megyei jogú városok és a fővárosi kerületek, illetve a 10 ezernél nagyobb lélekszámú települések önkormányzatait, és azok háttérintézményeit képviselő együtteseket hívta pályára. 

A szakadó esőben megtartott sporteseményen a mintegy 8 órás mérkőzéssorozat ünnepélyes megnyitóján a fővédnök Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elismeréssel szólt a résztvevő csapatok tekintélyes számáról. Köszöntötte a résztvevőket Kovács Péter, a vendéglátó XVI. kerület polgármestere is, aki egyben a hazai csapat kapuvédője is volt. 

A társ-fővédnök Tarlós István budapesti főpolgármestert dr. Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes képviselte a megnyitón. 

A nagyobb települések és a fővárosi kerületek versengésében első helyen Szombathely végzett, a második, a legjobban szereplő budapesti csapat, a XVII. kerület, Rákosmente Önkormányzata lett, míg a bronzérmet Szekszárd vihette haza. A Kőbányai Önkormányzat csapata a nyolc között szenvedett vereséget attól a Szekszárdtól, mely a harmadik helyen zárta a tornát.