Képviselő-testületi ülés Kőbányán

Ülésezett a képviselő-testület, május 25-én. Az ülést Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere vezette. A napirendek előtt a napokban elhunyt Dr. Szombati Mária háziorvosra emlékeztek a képviselők és a jelenlévők. 

A napirend elfogadása után, Kovács Róbert polgármester beszámolt az elmúlt egy hónapban történt beruházásokról, fejlesztésekről és fontos eseményekről. Többek között szólt arról, hogy elkészült a Martinovics tér felújítása, megújult két kutyafuttató, megkezdődött a parki járdák idei felújítása, elkészült az új házasságkötő terem és a tervek szerint még az idei évben, állami beruházás keretében elkezdődik az új kerületi szakrendelő építése a Bajcsy Kórház területén.

Dr. Pap Sándor alpolgármester értékelte a 2016-os esztendő gazdálkodását és a képviselők elé beterjesztett 2016-os zárszámadást. Kiemelte, hogy tavaly 5 milliárd forintot fordított a kerület vezetése Kőbánya fejlesztésére, felújításokra. Soha ennyi összeget nem fordítottak korábban egy év alatt Kőbánya gyarapítására. Megszavazták a képviselők a Budapest-Kőbányai Református Egyházközség emlékműállításának támogatását, illetve Tyll Attila színművész részére emléktábla állítását. A képviselő-testület június 22-én tartja következő ülését.