Lakossági fórum az új fizető parkoló övezetről

Lakossági fórumot tartott az önkormányzat az Üllői út környezetében kialakítandó parkoló zóna és a területen, 2017 nyarán elvégzésre kerülő egyéb beruházások tárgyában, június 7-én.  

A fórumot Radványi Gábor alpolgármester és Marksteinné Molnár Julianna, a körzet önkormányzati képviselője vezette. Radványi Gábor alpolgármester bevezetőjében elmondta, hogy évek óta gondot okoz a környéken a parkolás, hiszen egyre több a gépkocsi, sok család 2-3 autót is tart. 2010 óta az új városvezetés igyekszik megoldani a kerületben a helyieknek problémát okozó parkolási nehézségeket. Elsőként a Gyakorló utcai problémákat kellett kezelni, mivel más kerületekből, és az agglomerációból érkezők közül rengetegen tették le autóikat az Örs vezér tere kőbányai oldalán és onnan közösségi közlekedéssel mentek tovább. Egész nap ingyen parkoltatták az autóikat, így alakulhatott ki az, hogy akik ott laknak, akár 10-20 percig is kénytelenek voltak parkolót keresgélni, sok esetben messze a lakóhelyüktől tudtak csak leparkolni. Élhetetlenné váltak a zöldfelületek, mindenhol parkoló autók töltötték meg a környéket. A Gyakorló utcában már működik a fizető övezet és lakossági szempontból beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az alpolgármester cáfolta azokat a közösségi portálokon megjelent írásokat, mi szerint a fizető zónákkal az önkormányzat a lakosságot szertné megsarcolni. A Gyakorló utcában nem rentábilis a fizető parkoló fenntartása, ám az ott élők örülnek a bevezetésének, hiszen élhetővé vált a lakókörnyezetük, az önkormányzat rendezte a zöldfelületeket és az ott élők továbbra is ingyenesen, a saját házuk előtt parkolhatnak. Ezen jó tapasztalatokból kiindulva kívánja az önkormányzat az Üllői út környezetében is bevezetni a fizető parkoló övezetet, a lakók nyugalmának, élhető lakókörnyezetének biztosítása miatt, hiszen a szomszédos IX. kerület által egy évvel ezelőtt bevezetett fizető övezet Kőbányára zúdította az ingyen parkolókat keresők áradatát.

A parkoló zóna bevezetését követően családonként egy autó továbbra is ingyenesen parkolhat, a 2500 forint/éves regisztrációs díj, ügyviteli díj ellenében. A nem ott élőknek a Kőbányára vonatkozó zónadíj alapján 175 forint/óra parkolási díj várható, aki ebben a körzetben szeretne parkolni.

Szarvasi Ákos, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. városüzemeltetési igazgatója részletesen ismertette a fizető parkoló övezet kialakításával egyidőben megvalósuló fejlesztéseket. Az Üllői út – Száva utca – Fogadó utca – Bihari utca – Balkán utca által határolt terület kerül a fizető parkolási övezetbe.

A parkolási rendszer ismertetése után a jelenlévők tettek fel, olykor indulatosan kérdésket. A legtöbb kérdés a második, harmadik, vagy negyedik gépkocsi parkolásával kapcsolatban hangzott el. Állandó bejelentett lakcímmel rendelkező gépkocsi tulajdonos parkolhat ingyen, a második autó a fővárosi rendelet értelmében besorolt, 5-ös kategória szerint köteles megfizetni az éves díjat. Több kérdés vonatkozott arra, hogy aki nem rendelkezik állandó lakcímmel, de az érintett területen lakik, mekkora díjtételre számíthat. Az első gépkocsira vonatkozó kedvezmény, csak állandó lakcímmel rendelkező tulajdonosra érvényes. A Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Parkolásüzemeltető Iroda Ügyfélszolgálatánál lehet majd kérvényezni a parkolásra vonatkozó kedvezményt, illetve itt kell igényelni a kártyát, mellyel díjmentesen lehet használatba venni a parkolókat.

A kivitelezés idején minden postaládába eljut a tájékoztató, melyben minden hasznos információt megtalálnak majd az ott élők.