Szent László országa                     ***                     Közmeghallgatás                     ***                     ORGONA-VESPERÁS


Megtartotta októberi ülését a képviselő-testület

     

A képviselő-testület októberi ülésén Kovács Róbert, Kőbánya polgármestere több eszközt adott át dr. Gyetvai Tibornak, Kőbánya rendőrkapitányának. Az átadott tárgyakat a Kőbányai Önkormányzat támogatásként, a kőbányaiak és a kerület biztonságának és rendjének óvása érdekében biztosította. 



Kovács Róbert polgármester a rendőrség részére vásárolt eszközök átadása után beszámolt az elmúlt hónapban történt fontosabb eseményekről. Kiemelte a Bajcsy-Zsilinszky Kórház fejlesztését, mely az Egészséges Budapest Program keretében, mintegy 7 milliárd forintból valósul meg és magában foglalja egy új szakrendelő építését a kórház területén. Hosszú idő után rendeződik a Liget téri volt szolgáltatóház ügye is. Miután sikerült rendezni a tulajdoni viszonyokat, még az idén megkezdődik az épület bontása. A tervek szerint a megüresedő területen zöldfelületet alakít ki az önkormányzat. Október 23-án megemlékezésre invitálta Kovács Róbert a képviselő-testület tagjait a KÖSZI-be, majd a november 4-én tartandó koszorúzásra is a Kőrösi Csoma Sándor utca – Maláta utca sarkán álló emlékműhöz. 


2017. október 29., vasárnap 17:33





Vissza