Bemutatkozott a Kőbánya Cycling Team

Újabb kontinentális kerékpáros csapat mutatkozott be Kőbányán. A 2017-ben alakult, az önkormányzat kiemelt támogatását élvező Kőbánya Cycling Team (KCT) idén 12 fős nemzetközi sorral áll rajthoz rangosabb országúti versenyeken.

A versenyzők között van az Európa-bajnoki dobogós Lovassy Krisztián is. A sajtótájékoztatón Eisenkrammer Károly, a csapat tulajdonosa a létrehozásról elmondta: szeretnék a kerékpárosokat a piciktől egészen a válogatott szintig elvinni. A tulajdonos emlékeztetett arra, hogy a Kőbányai Torna Club mára meghatározó lett a bringások között, a fiatalok között pedig vannak korosztályos bajnokok. 

Eisenkrammer Károly kiemelte, hogy éppen az ifjú versenyzők miatt volt szükség egy felnőtt csapatra, amely példaképül szolgálhat a fiataloknak. A csapat létrehozásához és működtetéséhez az anyagiak mellett komoly kapcsolatrendszer és szakmai koncepció szükséges, ezt segítette és segíti Stubán Ferenc csapatvezető, szakmai igazgató, aki kifejtette: a 12 fős csapatba egy norvég testvérpárt, Erik és Bjornar Vevatne Overlandot, s három olasz kerekest, Alberto Marengót, Matteo Pascazit és Cristian Bianchettit szerződtették. Mellettük még a Lovassyhoz hasonlóan 1988-as születésű Bernárd Bendegúz, illetve a húszas éveik elején járó Móricz Dániel, Lóki Bence, Istlstecker Zsolt, Czéh Balázs és László Attila alkotja a Kőbánya Cycling Teamet.

 

Kovács Róbert polgármester emlékeztetett arra, hogy Kőbányának „sporterejét” tekintve dobogón a helye, a sport a városrész egyik mozgatórugója, s egyben közösségkovácsoló erő. Felidézte, hogy számos sportágban vannak kiváló eredményeik, a kerületben fontos szerepet tölt be az úszás, a vívás, a birkózás, a sakk, emellett jelentős egyesületük a Törekvés Sport Egyesület vagy a Kőbánya Sport Club (KSC). A kerület vezetője elmondta, hogy Kőbányán számos biciklis rendezvény van jelen a mindennapokban, s az aktív kerékpárosélet többek között a jelenlévő Eisenkrammer Károlynak köszönhető. A bicikli mindenki számára elérhető sport, és egyre nagyobb számban állnak rendelkezésre bicikliutak – emelte ki Kovács Róbert.

György István fővárosi kormánymegbízott, aki a kerületet 12 éven át irányította polgármesterként, jelenleg pedig a KSC elnöke, egyebek mellett arra mutatott rá, hogy Kőbánya a múltban és a jelenben is fontosnak tartotta, hogy a sportéletet megfelelően támogassa, s hogy nemzetközi szinten is jelentős eredményeket érjenek el kőbányai sportolók, de ugyanígy hangsúlyt kapott az utánpótlás-nevelés is a kerületben. Hangsúlyozta, hogy a mozgásnak kiemelt szerepet kell kapnia a fiatalok életében. 

 

Felidézte azt is, hogy Kovács Róbert polgármester mellett a kerülethez több szállal is kötődő Révész Máriusz kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztossal együtt sokat tesznek azért, hogy a fiatalok megszeressék a kerékpározást, de főpolgármester-helyettesként is mindig támogatta a kerékpárutak építését. Szólt arról is, hogy versenysportnak kiemelkedően fontos szerepe van, mert szükség van a példaképekre és a nemzetközi szintű eredményekre. 

Kitért arra is, hogy az infrastrukturális feltételek biztosítása elengedhetetlen, s ez, valamint a szakmaiság adott a kerületben.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a kőbányai kerékpársport életében a következő nagy lépés az lesz, amikor (várhatóan idén nyáron) a Sportligetben átadásra kerül az a fedett, 200 méteres, faburkolatú edzőpálya, amely évtizedek óta fennálló hiányt pótol a hazai kerékpársportban. Hiszen Magyarországon nincs (és soha nem is volt) fedett velodrom. Ez a pálya kiváló edzéslehetőséget biztosít majd mind az olimpiai felkészüléshez, mind az utánpótlás neveléshez és a szabadidőben bringázók számára is. 

2018-ban több, a gyerekeket és a családokat megcélzó kerékpáros program is indul. A Mozdulj Kőbánya! program keretében bringás óvodai és iskolai oktatás, bringás reggeli, kerékpáros túrák, és számos érdekesség is lesz ebben az évben. Az egyik legközelebbi programra április 7-én kerül sor, ekkor indul a hagyományos biciklis túra Isaszegre.


A csapatot és a kőbányai kerékpáros közösséget érintő információk a www.kobanyabringa.hu oldalon, valamint a Kőbánya Cycling Team Facebook oldalán olvashatók.

forrás: OrientPress Hírügynökség