Elhunyt Molnár Gábor

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Molnár Gábor, volt önkormányzati képviselő életének 66. évében elhunyt.

Molnár Gábor 1952. június 30-án született 3. gyermekként Budapesten. Édesapja a Láng Gépgyár műszaki vezetője, édesanyja a Maglódi úti óvoda vezetője volt.

Általános iskoláit a Maglódi úti iskolában, középfokú tanulmányait a Szent László Gimnázium biológia-kémia szakán végezte, majd azt követően a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomát. Munkás éveit a Baromfifeldolgozó Vállalatok Trösztjénél kezdte, majd 1981-től feleségével közösen vállalkozást alapított. 1992-től több éttermet nyitottak, illetve üzemeltettek, mint pl. a KŐBAZÁR területén lévő, vagy a jelenleg is üzemelő étterem az Árkád bevásárló központban.

Feleségével, Molnár Judittal idén ünnepelték volna 40. házassági évfordulójukat. 3 gyermekük születtet, kik már önálló családot alapítottak.

A rendszerváltást követően 1990. október 25-étől két cikluson keresztül a Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének tagja volt. 1990-től 1995-ig a Képviselő-testület Ipari, Kereskedelmi, Szolgáltatásokat és Vállalkozásokat Ellenőrző Állandó Bizottságának volt választott tagja.

1995-től 1999-ig a Gazdasági és Költségvetési Bizottság választott tagja, majd 1999-től a Beruházási és Városüzemeltetési Bizottság nem képviselő tagja volt 2001. március 27-én történt lemondásáig.

Mint vállalkozó, képviselő és bizottsági tag mindig Kőbánya érdekeit tartotta szem előtt. Képviselőként és bizottsági tagként 4 hónap híján 10 éven keresztül végezte kiemelkedő munkáját.

Bár Budapesten nőtt fel, igazi pihenést, kikapcsolódást a Bakony jelentett számára. Évek óta ott élt, természetszerető, vadász ember volt, Ő vezette a településen a vadásztársaságot is.

A Bakony sűrű erdeiben az idei év legszebb téli időszakában lelte halálát.

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete Molnár Gábort a hosszú időn keresztül Kőbányáért végzett munkája alapján a 69/2018. (III.22.) KÖKT határozatával az Önkormányzat saját halottjává nyilvánította. 

Nyugodjék békében!