Tanácskozott a Humánszolgáltatási Bizottság

Megtartotta májusi ülését a Humánszolgáltatási Bizottság. Több fontos téma mellett szavaztak a bizottság tagjai és a képviselő-testületnek elfogadásra ajánlották, hogy Tyll Attila Jászai Mari-díjas színművész, Magyarország Érdemes Művésze, a magyar színházi élet ikonikus alakja halálának 15. évfordulója alkalmából, az önkormányzat állítson emléktáblát a művész egykori házának falán, a Kéknyelű utcában. 



Tyll Apó – ahogy művész körökben becézték – Szombathelyen, 1923. május 21-én született. Színészi pályafutását 1951-ben Debrecenben kezdte, 1955-ben szerzett diplomát a Színház és Filmművészeti Főiskolán. 1959-től 1961-ig Szolnokra szerződött, ezt követően 1962-től 1979-ig a Nemzeti Színház tagja volt, majd egy évadot töltött a békéscsabai Jókai Színházban. 1980 és 1983 között a József Attila Színház tagja volt. Nyugállományba vonulását követően a Népszínház nyugdíjas művésze volt 2002-ben bekövetkezett haláláig.

Megvitatták és a testületnek elfogadásra javasolták a bizottság tagjai, hogy az önkormányzat támogassa egy emlékhely kialakítását a református templomnál. A Budapest-Kőbányai Református Egyházközség lelkipásztora, Szilágyi-Sándor András levélben fordult Kovács Róbert polgármesterhez, melyben tájékoztatta, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából emlékművet kívánnak emelni a templomuk kertjében, a Gergely és Ihász utca sarkán. Az Egyházközség által tervezett emlékmű méltó és maradandó emlékezés a reformációra, annak kerek évfordulójára és tervezett elhelyezése méltó helyszínt biztosít ahhoz, hogy ne csak a templomba érkezők, hanem az arra járók is megcsodálják.

A megvitatott előterjesztésekről május 25-én szavaz a képviselő-testület.