Miksó Sándor címzetes apát

Miksó Sándor 1934. március 12-én született Héderváron. Esztergomban szentelték 1958. júniusában. Ezt követően káplánként Budapest-Külsőferencvárosban 1962-ig, majd Kemencén, majd Budapest-Városmajorban szolgált. A kőbányai Szent László Plébánia Templomba 1977-be került, ahol 2009-ig, nyugállományba vonulásáig teljesítette papi hivatását. Címzetes apáti tisztet 1985-ben kapott.

Hogyan választotta ezt a hivatást? Erről maga vallott a Kőbányai Hírek 2007. szeptemberi számában. Héderváron segédkezett a káplánnak, aki egy szertartás után azt mondta: nincsen gyönyörűbb dolog annál, mint olyan emberen segíteni, akinek már senki nem segít. "Akkor mintha egy csapásra átrendeződött volna a lelkem, szinte önkéntelenül mondtam: Káplán úr, én pap szeretnék lenni". Ez a mondat kísérte végig: szolgálata során az elesetteken való segítés kiemelkedő szerepet kapott.

 

Miksó Sándor több, mint három évtizedig teljesített áldozatos szolgálatot kerületünkben. Idekerülését követően első és kiemelt feladatának a közösségépítést tekintette. Rendszeresen tartott előadásokat, bibliaórákat is. Sándor atya szeretete, önfeláldozása mindenkire kiterjedt, hívőre és nem hívőre egyaránt. Az egyházi kapcsolatok mellett széleskörűen, kiemelkedően ápolta a világi kapcsolatokat is hite szerint, a segíteni akarás mindenkori szándékával. Ha csak kimondjuk nevét - Sándor atya - mindenki tudja ki ő. Általános szeretet és megbecsülés, közmegbecsülés övezi.

 

A Szent László Templom felújításában is oroszlánrészt vállalt, fáradhatatlanul, szó szerint menedzselte a munkálatokat hívők és egész Kőbánya örömére. Az ő -ebben is kiemelkedő - munkálkodásának gyümölcse, hogy a Lechner Ödön tervezte templom Kőbánya, sőt egész Budapest büszkesége.

 

Miksó Sándor egész életét hivatásának szentelte. Ezt példázza, hogy a magyar börtönökben végzett pasztorációs, karitatív tevékenységnek is élharcosa, irányítója volt, és ezt a tevékenységet a mai napig is végzi. Karitatív tevékenysége Kőbánya határain is átnyúlt. Mindenkinek segíteni akart, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Szeretete mindenkit elért, de a segítő kéz mellett a hozzáfordulóknak - saját érdekükben - követelményeket is állított.

 

Szeretett, mindenki által tisztelt alakja, mindennapos jelenléte hiányzik kerületünkből. Miksó Sándor munkássága, papi hivatásbéli és közéleti tevékenysége, a kerület hitéletében betöltött aktív, áldásos közreműködése, kőbányaiságát soha meg nem tagadó, azt büszkén felvállaló címzetes apát részére Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat képviselő-testülete 1200/2010.(V. 20.) számú határozatával elismerése és hálája kifejezéseként "KŐBÁNYA DÍSZPOLGÁRA" címet adományozta.