Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal ebben az évben ismét csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvényhez.
Az ez évi felhívás – az Európa Tanács témaajánlata – a megosztás művészete, mely arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos az örökségünk bemutatása a nagyérdeműnek, hangsúlyozva a hazai és európai örökség közös vonásait, értékeit, szellemiségét, mindezt magas színvonalon, érdekesen, élményszerűen.
Az idei programsorozat remek lehetőség arra, hogy szakemberek meg- és bemutassák azt, hogy milyen folyamatok szükségesek az örökség megőrzéséhez, megújításához, illetve milyen szándékok, gondolatok hoznak létre egy-egy új épületet, a jövő örökségét.
A Kőbányai Polgármesteri Hivatal a felhívás nyomán 2018. szeptember 15-én 10:00 és 16:00 között ismét kinyitja kapuit, hogy munkatársaink „idegenvezetésével” az érdeklődőknek megmutassuk az eredeti állapotoknak megfelelően átépített, felújított hivatali épületet. A csoportok fél óránként indulnak. előzetes regisztráció nem szükséges a részvételhez.
A bejárás során a látogatók többek között megtudhatják, hogy az épület az első olyan építmény volt, mely az egyesített fővárosban elöljárósági hivatal céljára épült. Korabeli fotókkal illusztrált látványos tablókkal ismertetjük meg az elöljáróság történetét. A séta alatt bejárjuk a házat a pincétől a padlásig, megmutatjuk a napi használat során nem látogatható részeit is az épületnek.
Látogatóinknak az újonnan kialakított belső átriumban zenei csemegékkel is kedveskedünk.
Kérjük, figyeljék honlapunkat és a közösségi médiát, ahol hamarosan tájékoztatást adunk a végleges zenei programról!