Hock János Devecserben született 1859. dec. 31-én. A "nagy szónok, országos politikus, kiváló egyházfi és kultúrember" - ahogyan a korabeli kőbányai sajtó jellemezte őt - 1887-től folyamatosan tagja volt a Képviselőháznak, szabadkőműves, a polgári radikálisok barátja. Kőbánya plébánosaként 1889-től 1912-ig fontos szerepet töltött be kerületünk életében. Irodalmi műveket adott ki, a Pesti Hírlap és más lapok munkatársa volt. Ismert szónokként Tisza István ellenzője. Kiváló szónoki képességeit az általános választójogért vívott küzdelemben is hasznosította. Kőbánya aranyszájú papjának olyan híresek voltak szónoklatai, hogy valóságos búcsújárás indult meg a város minden kerületéből, más felekezetekből is, hogy hallgathassák miséit.

A függetlenségi párt tagjaként 1913-tól Károlyi Mihály hívéül szegődött, majd 1918. okt. 25-én - Károlyi miniszterelnökké történt kinevezésekor - a Nemzeti Tanács elnökévé választották, ő mondta ki, hogy a Nemzeti Tanács kívánatosnak tartja a köztársaság kikiáltását. 1918. november 18-án az általa vezetett küldöttség a Nemzeti Tanács nevében felkereste a nagybeteg Adyt, és átnyújtotta neki a Nemzeti Tanács és a kormány üdvözlő iratát. A január 29-ei temetésén is Ő képviselte a Nemzeti Tanácsot.

De csalódott az új rendszerben is, ezért nyugdíjazását kérte és visszavonult a politikától. A Tanácsköztársaság kikiáltása után először a csehekhez menekült ahol fogolyként kezelték, majd Bécsbe, és végül az USA-ba emigrált. Onnan visszatért Európába: Párizsban, majd ismét Bécsben élt. Több cikkben bírálta a Horthy-rendszert. 1933-ig élt külföldön. A rendszert támadó cikkei miatt hazatértét követően másfél évre elítélték. Bevonult a börtönbe, de 8 hónap múltán kegyelmet kapott. Kegyelmi kérvényét 20.000 kőbányai írta alá.

A helyi társadalmi élet meghatározó egyénisége

Számos feladatot, tisztséget vállalt fel és látott el. Volt többek között a fővárosi bizottság tagja, a megalakuló Kőbányai Kereskedők, Iparosok és Gazdák Körének elnöke, az Erkel Ferenc Zene-Egyesület védnöke, a Kőbányai Kaszinó választmányának és Közügyi-bizottságának a tagja.

Fővédnökséget vállalt a "Kőbányai Munkásgymnásium" beindításával kapcsolatban. Ez az iskolaforma a dolgozók gimnáziuma elődjének tekinthető, azzal a különbséggel, hogy államérvényes bizonyítványt nem adott. A tanárok fizetését és egyéb kiadásokat a kőbányai gyáraktól és ipartelepektől gyűjtötték össze azok nagysága szerint. Az oktatás a Szent László téri elemi iskolában (a mai Zeneiskola épületében) volt.

A kerületi lakosok nevében - Ballagi Aladár országgyűlési képviselővel közösen - kezdeményezte Bárczy polgármesternél az akkor már sok bosszúságot okozó sertésszállások megszüntetését. Máskor azért járt el küldöttség élén, hogy az útszinten lévő vasúti kereszteződések helyett felüljárókat építsenek.

Rendszeres szónoka volt a kerületi ünnepeknek, társadalmi eseményeknek. Szívesen kérték fel jótékonysági estek védnökének, mert jelenléte és köszöntője miatt sokkal több résztvevőre és így támogatóra számíthattak, mint nélküle. Egyet érdemes kiemelni a többi közül. 1902-ben a Kőbányai Férfi Dalegylet dalestélyt rendezett a Kőbányai Casinoban, Hock János védnöksége alatt. Ő katolikus papként szívesen vállalta ezt a tisztet tudván azt, hogy a tiszta jövedelem 50%-át a református egyház javára fordítják. Ő maga is szívesen jótékonykodott.

A kor kulturális életének is jelentős alakja

"Művész reform" címmel 1897. év őszén címmel könyvet adott ki, melyben művészeti viszonyainkról nyilatkozott, valamint a művészeti oktatás ügyéről értekezett. Könyve ostorozva a művészeket, hatalmas vitát váltott ki, de ennek ellenére hatására nagyarányú reformok indultak meg. A művészeti nevelés terén művészi fali képekkel, művészeti előadásokkal, a rajzoktatás reformjával, műkiállítások és múzeumok látogatásával próbálták az elmulasztottakat pótolni. Nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a reformfolyamatokba. Részt vett a Nemzeti Szalon 1897. évi téli tárlatának rendezésében, felszólalt a parlamentben, prédikált a szószéken, írt a lapokban és szenvedélyes temperamentuma egész erejét a művészet iránti érdeklődés felkeltésének szolgálatába állította.

1898-tavaszától 1900-ig a Nemzeti Szalon alelnökévé választották meg. Vidéki festők bemutatásával, vidéki tárlatok szervezésével újította meg a Szalon működését. Megrendezte a Szalon első nemzetközi tárlatát mely zajos sikert aratott. Sikerült megsokszoroznia az állami támogatásokat.

Jelentős szerepet vállalt a kőbányai népművelésben is. A gazdakörben felolvasást tartott Jeruzsálemi útjáról. Betlehem c írása folytatásokban a Kőbányai Újságban jelent meg.

1905-ben kiadott Jézus élete c. munkájában a Megváltó születésének, életének és halálának meséjét rövid fejezetekben, néhol verses formában adja elő. Ez korának egyik legnépszerűbb könyve volt.

Szerette Kőbányát és a kőbányaiak viszontszerették

1909-ben, 25 éves áldozársági jubileumára a kőbányai polgárok közös áldozatvállalásával 10 000 koronás iskolai alapítványt hoztak létre, mely kamatait a gimnázium olyan tanulója nyerte ösztöndíjul, aki jeles eredménnyel végezte tanulmányait és a szabad művészet valamelyik ágában szintén eredményt tudott felmutatni.

50. születésnapján vezércikkel köszöntötte őt a Kőbányai Újság. Minden újesztendő első napján a kerületi felekezetek és szervezetek küldöttsége köszöntötte Kőbánya képviselőjét.

Hock János Budapesten, 1936. október 09-én halt meg. Sírja a Kerepesi temetőben található. Síremlékét az Országos Függetlenségi Kossuth-párt állíttatta "egykori elnökének, a hitszónoknak, a lánglelkű politikusnak".