Dr. Bereczky Endre - körorvos
Kőbánya Díszpolgára (Posztumusz)
Született: Tasnád - Szilágy megye, 1842.
Elhunyt: Budapest, 1921.
Dr. Beretzky Endre fiatal orvosként került Kőbányára. Körorvosként és egyháztanácsosként tevékenykedett, majd ő lett a református gyülekezet első kurátora is.
Nem csak a testi orvoslást tartotta szem előtt, hanem a hozzáfordulók lelki gondjain is önzetlenül segített. Munkássága sokrétű és kiemelkedő volt: megfékezte az 1892-93-as kolerajárványt, szorgalmazta az ivó- és szennyvízhálózat építését, közkórház létesítését kezdeményezte kerületünkben. Kiemelkedő tevékenysége volt, hogy elindította és szervezte a kőbányai református templom megépítését.
Tagja volt a Magyar Iskolaegyesületnek, elnöke volt a Kőbányai 1-es számú Iskolaegyletnek, a Kőbányai Kisdedóvó Egyesületnek, a Kőbányai Iskola és Népkönyvtár Egyesületnek. Egyik alapító tagja, majd alelnöke volt a Kőbányai Kaszinónak.
Dr. Beretzky Endre részére Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat – a kőbányai betegek gyógyítása, a Kőbányai Református Templom építésének szervezése és a kőbányai közkórház alapításának kezdeményezése elismeréseként – 145/2017. (IV. 27.) önkormányzati határozatával Kőbánya Díszpolgára posztumusz címet adományozott.