Pályázatok
Árverési felhívás
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági és Pénzügyi Bizottsága a Budapest X. kerület, Maláta utca és Albert Camus utca sarkánál található, 41350/1 hrsz.-ú ingatlan elidegenítéséről szóló 130/2019. (VI. 25.) határozata alapján árverést ír ki a Maláta utca és Albert Camus utca sarkánál található, 41350/1 helyrajzi számú ingatlan értékesítésére.
Új műfüves pálya a Kőbányai Gesztenye Óvodában
A HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 2011-ben hirdette meg a Társadalmi Felelősségvállalási Programot a működési környezetében található települések és kerületek önkormányzatai számára, melynek keretében a Kőbányai Önkormányzat már több alkalommal pályázott sikeresen. 2018-ban a Kőbányai Gesztenye Óvoda fejlesztésére 3 000 000 Ft támogatást kapott kerületünk, melyből műfüves pálya épült a gyermekeknek.
Europe for Citizens Program - "Tanuljunk egymástól "- Testvérvárosi tábor
2018. július 30-a és 2018. augusztus 5-e között került megrendezésre a „Europe for Citizens” program keretében a „Tanuljunk egymástól” című Testvérvárosi tábor. A projekt 64 fiatal és 9 kísérőtanár, 3 tolmács és 2 fő szervező-lebonyolító részvételével a Körösi Nonprofit KFT és a CIKK Egyesület segítségével a testvérvárosok küldöttei számára valósult meg a Kőbányai Önkormányzat balatonlellei táborában.
Pályázati felhívás társasházak és lakásszövetkezetek részére
Tisztelt Közös képviselők!
A lakóépületek fejlesztését célzó támogatások elbírálására a beérkezett pályázatok nagy számára való tekintettel a Képviselő-testület novemberi ülésén kerül sor. Megértésüket és türelmüket köszönjük!
Pályázati lehetőség kőbányai sportegyesületek számára
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot ír ki a kőbányai sportegyesületek 2018. évi támogatására.
A pályázat célja: a Kőbányai Sportegyesületek és Sportszervezetek Szövetsége tagszervezetei működési feltételeinek javítása, utánpótlás-nevelésének segítése, versenyek, bajnokságok megrendezésének támogatása.
Benyújtási határidő: 2018. április 3.
Pályázati ellenőrzések nyilvántartása 2009-2017
Támogatási szerződések 2009-2017
Pályázati felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlanok megvásárlására
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete értékesíteni kívánja az alábbi, tulajdonában álló ingatlanokat:
- Budapest X., Márga utca 18. alagsor 1. szám alatti öröklakás;
- Budapest X., Liget utca 38. fszt. 6. szám alatti öröklakás.
A pályázat beadásának határideje: 2017. október 4. (szerda) 16.00 óra
A pályázati felhívásokat az alábbiakban tesszük közzé.
Árverési felhívás önkormányzati tulajdonú ingatlanok megvásárlására
Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete árverés útján kívánja értékesíteni az alábbi, tulajdonában álló ingatlanokat:
- Budapest X., Téglavető utca 36. szám alatti ingatlan;
- Budapest X., Szent László tér 2-4. szám alatti ingatlan;
- Budapest X., Kozma utca 42518/41 hrsz-ú ingatlanrész.
A jelentkezési lap beadási határideje: 2017. október 20. (péntek) 11.00 óra
Az alábbiakban tesszük közzé az árverési felhívásokat és a jelentkezési lapot.
FIGYELEM!
Az árverések időpontja és az azokra történő jelentkezés határideje megváltozott. Az erről szóló tájékoztatást az alábbiakban tölthetik le.
Pályázat a Kőbányai Polgármesteri Hivatal irodáinak karbantartási, javítási munkái elvégzésére
A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal pályázatot ír ki a „Budapest X. Szent László tér 29. szám alatti Kőbányai Polgármesteri Hivatal irodáinak karbantartási, javítási munkái” tárgyban.
Az ajánlatok beadási határideje és a bontás időpontja: 2017. június 20. (kedd) 9.00 óra
Az alábbiakban tesszük közzé a pályázat felhívást és annak mellékleteit.
- Összegzés az ajánlatok elbírálásáról
- 1. számú kiegészítő tájékoztatás és melléklete
- Pályázati felhívás és mellékletei